A zenekar 1988-ban alakult Thész László, a Liszt Ferenc Zeneiskola akkori igazgatója indíttatására. Az első időkben nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak a zenekar működésében, a gyerekek betanításában Szily Lajos és Pecze István rézfúvós tanárok, valamint Falussy Mária fafúvós tanárnő. A kezdetben csak trombitából és klarinétból álló 12 tagú csapat 1989-re több mint 20 tagúra fejlődött. 1989-től indultak a próbák az akkori Gyermekek Házában, amelynek vezetője, Matókné Misóczki Mária szülőként és vezetőként is támogatta a zenekart.
Pecze István ötletére indult az első zenekari tábor Domboriban, ami azóta is rendszeres májusi programja a fúvószenekarnak, de 1990-től már Sötétvölgyben. Ez évben láttuk először vendégül Szekszárdon Bietigheim-Bissingen testvérváros zeneiskolájának fúvószenekarát, amit akkor Raimund Schiffer harsonatanár és karnagy, a jelenlegi igazgató vezetett. Ezek a látogatások azóta is rendszeresek, s a mi zenekarunk is 2010-ben már hatodszor vendégeskedett a testvérvárosban, így alig van talán a zenekar történetében egy-két tag, aki ne ismerné Bietigheim-Bissingent.
Másik fontos kapcsolatunk Németországban Bautzenhez fűz, ahol eddig hatszor vettünk részt a nemzetközi Fúvós Fesztiválon, s mi is rendszeresen látjuk vendégül a Bautzeni Ifjúsági Fúvószenekart, akik Matthias Hauschild vezetésével muzsikálnak.
A belgiumi Waregem városával is kapcsolatban állunk, ahol eddig kétszer járt a zenekar, ők is kétszer látogattak el Szekszárdra.
Részt vettünk egyszer Ausztriában Zistersdorf Európa napi rendezvényén.
Fontos állomásai a zenekarnak a Minősítő Koncertek. Zenekarunk tagja a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetségnek, ahol a tagok vállalták, hogy rendszeresen minősülnek egy 3 tagú neves zsűri előtt. Eddig a zenekar két regionális és 8 országos minősítésen szerepelt, ahol 3 ezüst, 5 arany és 5 kiemelt arany diplomát kapott.
Szerepelt a zenekar a Siklósi Nemzetközi Fúvósfesztiválon, a Mázai Német Nemzetiségi Fúvós Fesztiválon, a Ceglédi Fúvósfesztiválon, és többször a Pécsváradi Regionális Fúvós Fesztiválon.
Az eddigi 25 év alatt majd 300-an játszottak a zenekarban a jelenlegi tagokon kívül. Volt tagjaink zenélnek a város több zenekarában, így az Alisca Brass Band-ben, a Szekszárd Big Band-ben, a Szekszárd Junior Stars-ban, és énekelnek a város több kórusában.
Zenekarunk elsődleges feladata a fiatalok zeneszeretetre való nevelése, a város zenei együtteseinek utánpótlás biztosítása. E mellett általában évi 20-25 fellépést teljesít, a 25 év alatt körülbelül 600 fellépése volt az együttesnek.
1991-ben megalakult az Ifjúsági Fúvószenekari Alapítvány, amely a zenekar pénzügyi támogatója.
Az alapítvány adószáma: 19231361-1-17
Minősítések:
- Magyar Fúvószenei szövetség
- Pécsváradi Fúvós Fesztivál
- 2005. Nemzetiségi országos arany
- 2006. Koncertzenekari ezüst
- 2007. Nemzetiségi régiós ezüst
- WASBE






